HTML

Apróságok

Négy Varázsló

2014.03.25. 17:27 BlackPsenior

Réges-régen, egy messzi-messzi szigeten, élt egyszer négy varázsló.
Jókor voltak jó helyen, jól megtalálták egymást. Fiatalok voltak, lelkesek, pimaszok és szellemesek, elszántak, telve önbizalommal és tehetséggel. Sok mindennel foglalkoztak: írtak versikéket, dalocskákat, rövid történeteket, rajzolgattak, viccelgettek, járták a világot, de legfőképpen zenéltek. Álltak a színpadon, stúdióban, kis klubokban, óriási arénákban. Jelen voltak a rádiókban, újságokban, a filmvásznakon, TV-ben. Készült róluk és a szereplésükkel riport, dokumentum- és játékfilm.
Diktálták és nem követték a divatot.
Gondoltak egyszer egy nagyot: mi lenne, ha kivételesen ők maguk készítenének egy filmet saját magukról, a saját elgondolásuk szerint. Rajzoltak egy meglehetősen szokatlan forgatókönyvet is:

forgkonyv

 

A történet egy Varázslatosan Mesés Utazásról szólt, amin saját maguk is részt vesznek. A történet szerint másik énjük -a varázslók- távolról figyelik az eseményeket.
Elkészült a film, 1967 Karácsonyán bemutatta a televízió. Megoszlott a kritikusok és a nagyközönség véleménye. Sokan ócsárolták, értetlenkedtek, mások az egekig dícsérték. Zengett tőle a korabeli sajtó. A film zeneanyaga is megjelent, előbb dupla középlemezen (annak idején így hívták a kislemez méretű, ám 33 1/3 fordulatú vinyl lemezeket), később -kibővítve más, akkori friss szerzeményeikkel- nagylemezen is. Ma már VHS-en, digitális hordozókon (CD-n, DVD-n, BlueRay lemez) is kapható az anyag.

Lássuk hát a lemezhez mellékelt kis füzet borítóján hogyan ábrázolta a grafikus a négy varázslót:

4varazslo

 

És a film előzetese:

 

 

 

 

(a videotartalom beágyazása újabban nemigen sikerül, köszönet ezért a blogmotornak...)

https://www.youtube.com/watch?v=QjW8Rv5bp7Q

 

Jogosan kapja fel a fejét régi olvasóm: hogyan kerül ez az egész ide, ebbe a blogba. Egyszerű a magyarázat. Valószínűleg nagyon sokan felismerték az előzetesből a négy alkotót. Kevésbé ismert viszont az ötödik főszereplő, aki pedig majd' mindegyik filmkockán feltűnik. Ez Az Autóbusz, Ami Elviszi Utasait a Varázslatosan Mesés Utazásra, róla szól ez a fejezet.

A Bedford gyártmányáról, egy VAL Panorama Coach-ról van szó.
Nem sok mindent sikerül kiderítenem a járműről. Ami biztos: 1966 december 8-án, délelőtt 10 órakor gördült ki a gyárudvarról a 6876646 alvázszámú busz. A "URO 913E" forgalmi rendszámot kapta. 1967-től a Fox of Hayes társaság szolgálatában állt. 6,17 literes Leyland O400 típusú dízelmotor hajtotta, öt fokozatú, Clark gyártmányú (Turner licensz) szinkron váltóval szerelték. Aránylag kis átmérőjű kerekei voltak.
Mai szemmel furcsa, de akkoriban nem volt szokatlan a három tengely alkalmazása, ráadásul úgy, hogy négy kormányozható kerék helyezkedik el elöl. Szervókormány segítette a meglepően kis íven történő fordulását. A hidraulikus féket is levegős szervómechanizmus támogatta, mert hajlamos volt a túlmelegedésre. Egy új szabadalom garantálta, hogy durrdefekt esetén is biztonságosan lehessen irányítani és megállítani a járművet.
Egyedi fényezését 1967 nyarán kapta. A filmben Alf Manders vezette az 52 férőhelyes buszt.

 

Néhány kocka a filmből, amin az Ötödik Főszereplő is látszik:

 

race1

race2

Ezen a képen, a tengerparti jelenet forgatása közben, egy fehér Bogár mellett parkolt a busz. Lehet, hogy ez a Bogár állt évekkel később a zebránál? Ki tudja...

bogar

A következő képek az előkészületek és a forgatás közben készültek.

Az egyik alkotó tekinti meg a járművet, még az egyedi fényezés előtt:

jl

Egy másik alkotó a forgatás közben, a jármű mellett:

pmc

Egy harmadik alkotó éppen leszáll a buszról:

rs

A negyedik alkotó is kivehető ezen a totálképen, némi segítséggel:

 

gh

 A négy Varázsló a Buszban:

beatles

A film szereplői egy csoportképen:

stab

Talán még mindig értetlenkedik régi olvasóm, hogy miről is van szó... Nem csigázom tovább az idegeket, hanem rátérek a lényegre, blogom fő témájára.

A Corgi nevű brit modellgyártó cég számos apróságot, pici járművet ábrázolt, többek között tömegközlekedési eszközöket is. Szerencsére nem kerülték el a figyelmét a Bedford gyár termékei sem. Még nagyobb szerencse, hogy felfigyeltek egy ma már kultikusnak számító járműre, jelesen a Buszra, Ami Elvitte Utasait Egy Varázslatosan Mesés Utazásra. Legyártották hát a Bedford VAL Panorama Coach-ot, a jól ismert egyedi fényezéssel, kb. 1:50-es méretarányban. Különleges doboz is járt a kis buszhoz.

doboz2

doboz1

A következő képeken jobban látható az apró jármű:

bentbe

bentjh

A gyártó kínosan ügyelt a legapróbb részletekre is: a rendszámtól kezdve a fényezésig minden tökéletesen egyezik a filmbéli eredetivel. A modell alvázán pl. jól megfigyelhető a négy kormányzott első kerék, a kettős hajtott kerékpár hátul a kardántengellyel, a kipufogó, a pótkerék.

alvaz

Dobozából kivéve így néz ki a kis busz:

kintje

kintbh

kintb

kintj

 kinte

kinth

 

Nagyon sajnálom, hogy annak idején, a hatvanas években nem készülhetett a valóságban így, egymás mellett hasonló felvétel ezekről a csodaszép buszokról. Megpróbálom a képeket ebben a formában, kicsiben pótolni...

 bibe

 bieh

bih

bie

Talán említettem, hogy a filmet és zenéjének anyagát többféle formátumban is megjelentették a kaidók az évek során. Lássuk hát ezeket a modell társaságában!

lemezek1

 A dupla EP mellett a vinyl nagylemez CD változata látható. A kiadó gondosan ügyelt a részletekre, még az eredetileg mellékelt könyvecskét is újra nyomták, kis méretben.

lemezek2

Magát a filmet is újra vágták és keverték lelkes rajongók, Magical Mystery Tour Revisited címmel 5.1-es hanggal és korabeli anyagokkal kiegészítve fellelhető a világhálón.

 polc

utóirat:

Friss hírek a Busz további sorsáról: Lelkes gyűjtők felkutatták és nem kevés pénzért megvásárolták a híres járművet. Újabb jelentős anyagi ráfordítással tökéletesen felújították a buszt. Ismereteim szerint átszállították az Egyesült Államokba, amit ez a kép is igazol:

trailer

Jelenleg, ha minden igaz, az orlandói Hard Rock Cafe előtt parkol. Megköszönném, ha valaki épp arra jár és véletlenül készít róla egy fényképet, elküldené nekem...

hardrock

 

(A Corgi nevű modellgyártó más járművek kicsiny mását is elkészítette. Lehet, hogy valamikor, a távoli jövőben bemutatok egy élénk színű víz alatti járművet is? Ki tudja...)

 

2014.03.28. (frissítés)

A legfrissebb és igen megbízható hírek szerint a busz már nincs Orlandóban. (Külön köszönet az informátoroknak!)

Nyomoztam egy keveset, és idei, 2014. februári hírekre bukkantam. Az alábbi, német nyelvű blogban olvashatók a közelmúlt történései.

http://www.beatles-stammtisch-hannover.de/MMT-Bus.html

Német és angol nyelvű újságok képekkel bőven illusztrált lapjait is láthatja-olvashatja az érdeklődő.

Jó kezekben van a jármű és jó(tékony) célokra használják!

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aprok.blog.hu/api/trackback/id/tr85878614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PéZsé 2014.03.27. 14:51:36

Ez megint nagyon ott volt Szenyor! :)
süti beállítások módosítása