Találtam egy használt, ám működőképes fluxuskondenzátort a vackaim között, így meghívom a Tisztelt Érdeklődőt néhány időugrásra.
Első állomásunk az 1960-as évek első fele. Helyszín: szűkebb hazám, Újpest.
"Az Árpád úton, az államival szemben a mejli melletti stümmernél lehet kapni kimért stollverket."
Ilyen, vagy ehhez hasonló mondatokat minden nap hallhattam otthon. Zsenge ifjúi fejemmel nagyjából tudtam, mit is jelentenek ezek az idegen hangzású szavak, bár furcsállottam, miért is nevezik így szüleim-nagyszüleim a jól ismert helyeket. (Az Árpád úton, szemben az áruházzal, a kávé-tea üzlet szomszédságában valóban volt egy édességbolt, ahol kimérve lehetett kapni tejkaramellát is.)
A megfejtés:
Árpád út: Újpest kacskaringós főtengelye. Ezzel nincs is semmi baj, mindig -még ma is- ez volt a neve.
"Állami": az újpesti áruház akkori népszerű, rövidített neve. Mintha abban a korban lett volna más tulajdonosi konstrukcióban is hasonló komplexum.... (Sajnos az időugrások alkalmával törlődik fényképezőgépem memóriakártyája, így kénytelen vagyok mások archívumában találhatő képekkel illusztrálni dolgozatomat.)
Egy korabeli kép az akkor monumentálisnak számító épületről. Az Árpád úti homlokzaton méteres neonbetűk is jelzik a korabeli szupermarket hovatartozását. Az interneten talált képen remélem kivehető, hogy egy 20 filléres postai bélyegen is megjelent a fotó. Az áruház csomagolópapírja is ábrázolta az áruház háromszögletű jelvényét, mai szóval logóját.
"Mejli" és "stümmer": valószínűleg őseim ebből a régmúlt korból emlékezhettek az akkori üzletekre:
(A fluxuskondenzátor kezd melegedni: visszafelé ugrottunk az időben.)
A saroképület árkádjai alatt húzódott meg a kávé-tea üzlet bejárata. Emlékeim szerint a '60-as években, a képen jobbra látható földszintes épületeket már lebontották-átalakították. Valahol a a kép szélén lehetett az említett "stümmer".
Csak jóval később döbbentem rá, hogy a Meinl, a Stühmer és a Stollwerck annak idején -a háború előtt- jól bevezetett márkanevek voltak hazánkban, erre utaltak az ősök megszokott elnevezései. Az én időmben persze már más volt a minőség, jóllehet az államosított üzletek megtartották eredeti tevékenységüket.
Idézzük fel a régmúlt reklámokat! (Még mindig melegszik a fuxuskondenzátor)
Vissza a '60-as évek elejére. (Hűlőfélben kondenzátorunk)
Ezek után már nem is csodálkoztam, hogy a honi gyártmányú fémépítőkészletemet (a régiek közül sokan ismerjük: lukacsos fémlemezek, M5-ös csavarok és anyák segedelmével az ifjúság által elképzelt és megalkotott fantáziadús szerkezetek), valamint a népi demokratikus Németországban előállított, PIKO gyártmányú vasútmodellemet is a fura "Merklin" névvel illették felmenőim.
Néhány szó az 1859-ben Theodor Friedrich Wilhelm Märklin által alapított, családjáról elnevezett Märklin nevű cég nálunk is ismert, ám a hazai piacon nem igazán jelen lévő, legendás gyártóról. (ismét melegszik a fluxuskondenzátor).
Egy fotó a gyárról, az 50-es évekből.
Lássuk hát, miről is híres ez a játékgyár.
Eleinte mindenféle játékok gyártásával próbálkoztak: babák, babaházak, aprócska gőzgépek.
Aztán kikötöttek a mindenki által ismert lukacsos fémépítőnél és a kisvasútnál.
Nekik köszönhetjük a máig is szabványosnak tekinthető vasútmodell-méretarányokat, az elsősorban vitrinmodellek számára alkalmazott III, II, I és 0-val jelölt méreteket. (III: 75 mm a nyomtáv, II: 54mm, I: 48mm, 0: 35mm) Ez utóbbi kb. 1:43-1:45 méretaránynak felelt meg. Akkoriban nemigen törekedtek a valósághű megjelenítésre: játékszereket gyártottak. Az 1935-ös Lipcsei Vásáron mutatta be Fritz Märklin a nullás méretarány felét, kb. 1:90-et alapul vevő Halbnull (rövidítve H0) modelljeit.
Később, 1950-től a H0, az 1:87-es méretarány lett a vasútmodellezés legnépszerűbb nemzetközi szabványa. Ebben a méretben már igen részletgazdag, valósághű járműveket lehetett ábrázolni, a pálya is elfért egy korabeli nappaliban.
Az apró mozdonyok eleinte gőz-, később elektromos meghajtásúak voltak. Akkoriban váltakozó áramú, háromsínes rendszert használt a Märklin. A háztartási, balesetveszélyes 110V-os feszültséget felváltotta a 12V-os törpefeszültség. Később, a valósághoz jobban hasonlító, de még mindig váltakozó áramot használó ún. C típusú vágányrendszert vezettek be. Itt a középső, harmadik sínt felváltották a talpfákból kiálló kisméretű pöckök. A 60-as évektől aztán fokozatosan átálltak a kétsínes, egyenáramú rendszerre. A nyomtáv változatlan maradt, ám a régebbi, váltakozó áramú pályákra tervezett mozdonyokat és kocsikat átalakítás nélkül nem lehetett használni a ma is használt vágányokon. Legújabban már számítógép által vezérelt, digitális rendszerrel épített járművek róják köreiket a pályán.
Közben lehűlt a fluxuskondenzátor, újabb ugrásra kész. Irány ismét az 1960-as évek eleje, jelesen 1964!
Az írás szerint egy német nyelvterületen élő kiskrapek kapott Ursula Nénitől valamit Karácsonyra. Lehet, hogy nem érdekelte őkelmét a játék, lehet, hogy játszott ugyan vele, de ritkán és roppant kíméletesen. Mindenesetre majd' 50 év múlva, a múlt héten egy budapesti kirakatban bukkant fel ismét az ajándék, hiánytalan és tökéletesnek mondható állapotban. A plüssállatok között megbúvó dobozt nyomott áron kínálta az eladó, jött velem haza. Újabb időugrás, hogy szemügyre vehessük a készletet.
A dobozon büszke írás: azonnal használatba vehető komplett készlet. Lássuk, mit is jelent ez:
Vágányok, járművek, transzformátor. Valóban, minden szükséges kellék megvan.
A vágányok a Märklin C rendszerű, váltakozó áramú sínjei. Egyszerű, két rövidke egyenessel rendelkező körpályát lehet építeni a készletből.
Remélem kivehető a képeken a vágányrendszer lényege.
A mozdony egy háromtengelyes gőzös. A műanyag burkolat masszív fémvázat takar. Jól látható a vízszintes tengelyű motor, a kerekeket hajtó fogaskerék-áttétel, a menetirányváltáshoz szükséges relé valamint a homlokfényeket megvilágító izzó. Az egyik hajtott kerékpáron elhelyezett gumigyűrű a tapadást segíti. Elektromosan szigetel ugyan, de a kontkatus a többi kerék által biztosított.
A kocsik alváza lemezből készült, a felépítmény műanyag. A kocsik csatlakozását az alváz alatt meghúzódó spirálrugó is segíti.
Transzformátor: a vérvörös színű gomb jobbra foragatásával adhatunk gázt (gőzt??) a mozdonynak. A menetirányváltás a gomb enyhe balra fordításával történik. Fémből készült a trafó burkolata: valószínűleg nem voltak annak idején a maihoz hasonló szigorú előírások-szabványok. Elképzelhető, hogy a hálózati csatlakozó kábelt is cserélte valaki az évek során.
Lássuk végül mozgásban a szerelvényt! (Kikapcsolhatom végre a fluxuskondenzátort...)
mod: többen panaszkodtak, hogy nem látják a beszúrt videókat. Nem veszítettek túl sokat, nem kell jancsói magasságokra gondolni. Nem értem, mi lehet a gond, ugyanúgy szúrtam be őket, mint eddig.
Ezeken a linkeken lehet elérni a mozgóképeket:
https://www.youtube.com/watch?v=2wVH6GsiGMc&list=UUbhkFwRUK99CCw9nv_hD9ww&index=1
https://www.youtube.com/watch?v=xQK8fRW_rvo&list=UUbhkFwRUK99CCw9nv_hD9ww
